Robert Lewis Balfour Stevenson - író


1850. november 13 - 1894. december 3.
Edinburghban született, apja, nagyapja és dédapja feltalálók voltak, anyai nagyapja miniszter volt, s gyermekkorát nagyrészt az ő házában töltötte. Szülei az Edinburghi Egyetemre küldték abban a reményben, hogy folytatja elődei munkáját. Édesapjával utazva rájött, hogy szereti az izgalmas és romantikus szigeteket, utazásokat, így egyedül is nekivágott a nagyvilágnak. 1876-ban találkozott Fanny Vandegrift Osbourne-nal Franciaországban, s mikor a lánynak vissza kellett térnie San Franciscoba, barátai tanácsai ellenére utána akart menni. Végül 1880-ban összeházasodtak, Robert édesanyja simította el a családi nézeteltérést az író és apja között.1880 és 1887 között számtalan írást publikált. Bár megannyi műve (Arábiai éjszakák, A fekete nyíl, Catriona, Kincses sziget, Otto herceg) vált híressé, a legkiemelkedőbb alighanem a horror alappilléreként bevonult Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, mely odáig vezetett, hogy számtalan filmes verzió után 1990-ben Steve Cuden, Frank Wildhorn és Leslie Bricusse munkájaként megszületett az egyik legsikeresebb horror-musical, a Jekyll és Hyde. A novella alapjául Robert édesapjának egy ismerőse, William Brodie története szolgált- e nappal tisztességes férfiú jól ismerte a zárszerkezeteket és éjjel betörőként egészítette ki keresetét szolgája segítségével. Brodie-t végül a maga által tervezett akasztófán lógatták fel segédjével, George Smith-szel 1788-ban. William ihlette Jekyll karakterét- az orvosét, aki az emberi kettősséget felfedő szérummal kísérletezve saját gyilkos énjét, Edward Hyde-ot hozza elő.

Frank Wildhorn - zeneszerző

hivatalos oldal: www.frankwildhorn.com

A darab zeneszerzője New Yorkban született és Floridában nevelkedett. Frank Wildhorn karriere magába foglalja a színházi, klasszikus és modern zenét. 1999-ben Wildhorn volt az első amerikai zeneszerző, aki 22 év alatt elérte, hogy három darabja egyszerre fusson a színházakban: a Jekyll és Hyde a Plymouth Theatre-ben, A vörös Pimpernel Minskoffban és a Polgárháború a St. James Theatre-ben. Az elbűvölő zenei világban Wildhorn olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Natalie Cole, Kenny Rogers, Sammy Davis Jr., Trisha Yearwood, Tracy Lawrence, Trace Adkins, Patti LaBelle, Jennifer Holliday és Dennis DeYoung. Az 1980-as évek végén a "Where do broken hearts go" c. száma Whitney Houston hangjával világhírűvé vált.


Leslie Bricusse - szövegkönyv

Leslie Bricusse dalszövegírói-zenszerzői munkássága számtalan filmhez, musicalhez, színdarabhoz járult hozzá. 1931 január 29-én született, tanulmányait University College School and Gonville-ben és a Caius Collegeben végezte.
Cambridgeben a Footlights Revue Club elnöke volt, és megalapította a Musical Comedy Clubot. Ott társszerzője, rendezője és előadója volt első két musicalének: Out of the blue és Lady at the Wheel- ez megalapozta útját a West End felé.
Több, mint negyven film és musical zenéje fűződik a nevéhez- ezalatt olyan kiváló tehetségekkel dolgozhatott együtt, mint Anthony Newly, Henry Mancini, John Williams, John Barry, Jerry Goldsmith, Jule Styne, Quincy Jones, Andre Previn, Frank Wildhorn és Peter Illyich Tchaikovsky. Munkáját elismerendő tízszer jelölték Academy Awardsra, kilencszer Grammy- és négyszer Tony-díjra. Kétszer nyert Oscar-díjat, valamint nyolc Ivor Novello Award és egy Grammy-díj tulajdonosa.
Műveit számtalan híresség hívta segítségül: Frank Sinatra, Nat King Cole, Judy Garland, Barbara Streisand, Sammy Davis Jr. , Tony Bennett, Tom Jones, Julie Andrews, Liza Minnelli, Elaine Paige, Anthony Newley, Michael Feinstein, Bette Midler, The Moody Blues, Nancy Sinatra, Robert Goulet, Matt Munro, Ray Charles, Ethel Merman, Placido Domingo, Jennifer Holliday, Danny Kaye, Robbie Williams, Mariah Carey és Linda Eder.


Steve Cuden - ötlet


Pályáját tekintve forgatókönyvíró (Jekyll&Hyde, Shaolin bosszú, Szellemirtók), producer (Lucky) és rendező (Lucky), kedvelt műfaja a horror. Az USC School of Theatre színművészeti szakán végzett. Főiskolás éveik alatt egy Dracula előadás után Wildhornnal közösen született meg az ötlet, hogy ők is színpadra vihetnének egy gótikus horrort, valamint további segítséget nyújtott a szövegkönyvben.


Molnár László - rendező


A Musical Színház igazgatója, itthon ő rendezte a darabot és egyben Jekyllt/Hyde megformálója.
Molnár László 1966-ban született Kecskeméten. 1975-től a Magyar Állami Balettintézet növendéke. 1984-87 között a kecskeméti Katona József Színház tagja, mint gyakorlatos színész. 1987-ben kerül a Békés Megyei Jókai Színházhoz, ahol - egy rövid debreceni kitérővel - kilenc évig dolgozik. 1996-tól 1999-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze. 1998-ban megalapítja a Musical Színházat, hazánk máig egyetlen produkciós színházát. Bővebben a szereplők között.


Venyige Sándor - szövegkönyv


Berettyóújfaluban született, pályája során volt tanár, színész, dramaturg, rendező. A szövegkönyv fordítója, Molnár Lászlóval együtt alapította meg a Musical Színházat 1998-ban. Külföldön és Magyarországon számos darabban szerepelt (Jézus Krisztus Szupersztár, A notre-dame-i toronyőr, Jekyll és Hyde, Jeanne D'Arc, Evita, Rémségek kicsiny boltja). Bővebben a szereplők között.


Valla Attila - dalszövegek

1967-ben született Budapesten. Több, mint 50 nagylemezen szerepel szerzőként, sikerét húsz arany- és platinalemez jelzi (szerintem azóta több...), az év szövegírójaként Huszka Jenő-díjjal büszkélkedhet. Nevéhez nem csak saját szövegek (Katonadolog, Diótörő és Egérkirály, Macskafogó), hanem fordítások is fűződnek (Hair, Jekyll&Hyde, Őrült nők ketrece).


Továbbá:

Rendezőasszisztens: Fülöp Angéla
Díszlet: Kis-Kovács Gergely
Jelmez: Tordai Hajnal
Koreográfus: Rogács László
Broadwayes hangszerelés: Kim Scharnberg
Hangszerelés: Jason Howland

                                                                             
vissza