Soha nem volt ennyi sztár Nyíregyházán
(2002-07-23)


A Musical Színház hazánk egyetlen produkciós színháza. Magánvállalkozás, mely Nyíregyházáról indulva, a helyi közönség és városvezetés segítségével országos színházzá nőtte ki magát.

Első produkciójukat, Webber Evitáját Színikritikusok-díjára jelölték. Következő előadásukat, a Jézus Krisztus Szupersztárt is hatalmas elismeréssel fogadta a szakma és a közönség egyaránt. A huszonöt tonnás díszlettel, kilencven szereplővel színpadra állított monumentális darabot az ország nyolc szabadtéri színpadán, 32 alkalommal, negyvenezer néző előtt adták elő. A Musical Színház legutóbbi produkciója, minden idők legsikeresebb Broadway-musicale, a Jekyll és Hyde. “… a székhez szögezi az embert!” - írta róla a Magyar Nemzet kritikusa. Molnár László, a darab rendező-főszereplője kapta idén az eMeRTon-díjat, az év musicalénekese kategóriában. Venyige Sándor, színész-producer kénytelen néha félretenni saját színházának ügyeit, mert a német „Notre Dame-i toronyőr” főszereplőjeként turnézik Európa-szerte. Tunyogi Bernadett, a Jekyll és Hyde egyik női főszereplője szintén az idei évben kapott eMeRTon-díjat. A Musical Színház produkciójára - méltán - külföldön is felfigyeltek. A magyar „Jekyll és Hyde” hanganyaga Németországban májusban a hónap musical albuma lett. A következő évadban az olasz, német és osztrák közönség is láthatja az elegáns angol elmeorvos és a vérengző őrült történetét.

“BEST OF MUSICAL SZÍNHÁZ
Nyíregyházi
Szabadtéri Színpad, július 26., 27., 28. 21.00 óra

A Musical Színház júliusban újabb nagyszabású produkcióval áll a nyíregyházi közönség elé. Az előadás érdekessége, hogy Nyíregyházán egy műsorban soha ennyi sztár együtt még nem lépett fel. Ízelítőül néhány név: Szulák Andrea, Janza Kata, Tunyogi Bernadett és Orsi, Molnár László, Feke Pál, Borbás Erika, Végvári Eszter, Forgács Péter, Makrai Pál, Horváth Margit, Mészáros Árpád, Szomor György és Venyige Sándor. Az Oscar-díj átadásokat idéző hatalmas háttér-kivetítő, a megye összes robotlámpáját felsorakoztató gigantikus világítástechnika, a Magyar Állami Operaház tánckara, a világhírű osztrák koreográfus, Michael Kropf és a Musical Színház „Evita, Jézus Krisztus Szupersztár valamint Jekyll és Hyde” előadásaink nívója - mind-mind zálogai egy fergeteges nyíregyházi szabadtéri nyárestének.

 

vissza