A Musical Színház társulata ezen a hétvégén ismét elkápráztatja a közönséget immáron állandó helyén, a Stefánián. Pénteken a Best of Broadway című látványos show, míg vasárnap két időpontban a Jekyll és Hyde című musical kerül színre.


A Jekyll és Hyde című darab New Yorkban az utóbbi évek legsikeresebb produkciója. 1997. áprilisi ősbemutatója óta folyamatosan játsszák heti nyolc alkalommal teltház előtt az 1051 nézőt befogadó Plymouth Színházban. A Steve Cuden és Frank Wildhorn szerzőpárosnak jelenleg három előadása fut párhuzamosan a Broadway-n. A darabot New Yorkon kívül mindeddig csupán Brémában mutatták be.

A világon a harmadik, magyarországi bemutató dalszövegeit a Huszka Jenő-díjas Valla Attila fordította, a szaktanácsadó-dramaturg - és ötletgazda - Verebes István. Az előadás főszereplő-rendezője Molnár László, a Musical Színház Evita és Jézus Krisztus Szupersztár című produkcióinak rendezője, koreográfusa pedig Rogács László.

Főszereplők: Molnár László (eMeRTon-díjas), Balog János, Borbás Erika, Végvári Eszter, Szegő Adrienn eh., Tunyogi Bernadett (eMeRTon-díjas), Makrai Pál, Kelemen Csaba, Mezei Zoltán, Udvarias Anna, Sarádi Zsolt, Pálfi Ervin, Kovács Nemes Andor, Matus Gábor, Serbán Attila, Feke Pál, Tunyogi Orsi

A Jekyll és Hyde című előadást február 29-én, vasárnap kétszer, 15 és 19 órától játsszák, valamint legközelebb március 28-án, vasárnap ugyanezekben az időpontokban.
A Musical Színház címe: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.

vissza