Mezei Zoltán

1973. szeptember 24-én születtem a Vajdaságban.

1995-ben végeztem az Újvidéki Színművészeti Főiskolán, amelyet jelentős amatőr színjátszói pályafutás előzött meg.
A főiskolai évekkel párhuzamosan részt vettem az Újvidéki Színház munkájában, ahol 1997-ig társulati tagként működtem.
Még ebben az évben Verebes István  meghívására átszerződtem a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz, ahol pályámnak egy jelentős korszakát töltöttem. Számos kiváló szerep eljátszására nyílt alkalmam, pl.:

- Szép Ernő: Vőlegény - címszerep
- Bródy Sándor: Tanítónő - Nagy Pista
- Van aki forrón szereti - Jeraldin
- Tóth Ede: Falu rossza - Göndör Sándor
- Pap- Jézus Krisztus Szupersztár
- Lord Savage/Spider- Jekyll&Hyde
- Simon Stride- Jekyll&Hyde

Három év nyíregyházi működés után szabadúszó lettem, amely lehetővé tette, hogy párhuzamosan több színházzal dolgozzak együtt. Így például a budapesti Musical Színházzal, a Forrás Színházi Műhellyel, ahol már harmadik évada játszom  remek együttműködésben a társulattal Steinbeck: Egerek és emberek című drámájában George szerepét.

Számomra a színpad egy olyan különös, furcsa hely,  ahol minden képtelenség elképzelhetővé, igaz valósággá válik, és a csoda akkor teljes, ha ezt nem csak mi színészek érezzük így, hanem adott esetben a nézők is.

vissza

(forrás: Forrás Színházi Műhely)