Tunyogi Bernadett

                             

1973. október 22-én született Budapesten. Általános iskoláit a Magyar Rádió Gyermekkórusában és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában végezte. 15 éves korától több, mint kétszáz rock- és popprodukcióban, valamint CD-n működött közre háttérénekesként. Dolgozott többek között Demjén Ferenccel, a Tátrai Band-dal, a Rapülőkkel valamint Ákossal. Később Walt Disney Herkules, Alice csodaországban, a Pán Péter és a Hamupipőke című rajzfilmjeiben kölcsönözte hangját a mesefiguráknak. (forrás: www.musicalszinhaz.hu)

17 évesen került a Rock Színházhoz, ahol az Evitában a Kirúgott szeretőt, a Sztárcsinálókban Octavia szerepét alakította. A Színház és Filmművészeti Főiskola másodéves operett-musical szakosaként megkapta a Valahol Európában főszerepét, Évát. 1997-ben diplomázott. 1997-98-ban a németországi Duisburgban alakította A nyomorultak Eponine szerepét. 1998-tól a Budapesti Operettszínház tagja volt, ahol a Hello, Dolly!-ban Minnie Fay, és az Egy bolond százat csinál című előadásban Betty szerepét játszotta. 2001 óta szabadúszó.

Szerepei:
- Énekelünk
- Evitától a Miss Saigonig
- Miss Minnie Fay (Hello, Dolly)
- Betty (Egy bolond százat csinál)
- szerető (Evita)
- Octavia (Sztárcsinálók)
- Marta (A Pókasszony csókja)
- Eponine (A nyomorultak)
- Éva (Dés László-Nemes István-Böhm György-Horváth Péter- Korcsmáros György: Valahol Európában)
- Emma Carew (Wildhorn-Bricusse: Jekyll és Hyde)
- Mária Magdolna (Jézus Krisztus Szupersztár)
- Rocky Horror Show
- Hello, Dolly!
- A kis herceg
- Nancy (Oliver!)

vissza